A magyar hagyomány szerint „a Göncöl táján vala az ég kapuja s vállán át lehetett az öregistenhez jutni”. Ez arra utal, hogy a Göncöl csillagkép szekérrúdjának hetedik csillaga a Sarkcsillag felé mutat, arra megy a szekér. A szekér haladási iránya így a benső, a szellemi célt is jelzi számunkra, mivel a Sarkcsillag, avagy Bábamotullája, Magyarok csillaga az égboltozat egyetlen mozdulatlan pontja, amely körül az összes többi csillag forog. Ott van a Világfa (világtengely) csúcsánál az az égi nyílás, átjáró a Teremtő honába, ahol eredetünk és legmagasabb szellemi lehetőségünk található. A hagyomány a Göncölszekeret tekintette az éjszakai égbolton a legfőbb és legbiztosabb tájékozódási pontnak.

Nem állítjuk, hogy a Göncöl Szellemtudományi Szabadegyetem a legbiztosabb tájékozódási pont lenne. Mindenki megtalálhatja azokat a helyeket, tanítókat, amelyek éppen a legtöbbet adhatják neki, hogy benső útján magasabb szintre lépjen. Ám azt kijelenthetjük, hogy a Göncöl Szabadegyetem is arra törekszik, amire általában a javasok: a szellemi hagyományok összegyűjtésére és alkalmazhatóvá tételére, annak átadására, hogy milyen képességek bontakoztathatók ki magunkból a régi hagyományok tanításainak szellemisége nyomán a mában.

Ettől lesz a javasok iskolája szellemtudományi szabadegyetem. Részleteiben pedig: szellemtudományi nem attól lesz, mert ezzel kívánnánk elhatárolni magunkat a természettudományoktól, illetve a természettudományos megismeréstől. Nem is attól, hogy a fizikai, érzékszervekkel észlelhető világ feletti világok lényeinek és tényeinek a megismerése, valamint a fizikai világ és az érzékszervi tapasztaláson túli valóság kapcsolódásainak a kutatása lenne a célunk. Sokkal inkább attól, hogy a nagy léptékű emberi kultúra nem anyagi, ezen túl is az emberi szubjektivitás változásaihoz is kapcsolódó vonatkozásaival, és nem pusztán a szellemi igazságok megértésével, intellektuális ismeretekkel, hanem a megismeréssel és a beleéléssel, gyakorlással, tapasztalással, megvalósítással kívánunk foglalkozni. Azzal, ami elvezeti az embert valódi önmagához, belső lényegéhez, öntermészetéhez. Az alapot pedig azok a gyakorlati szellemtudományok nyújtják, melyeket mindig az adott korhoz lehetett alakítani.

Szabadegyetem sem attól lesz az iskola, mert szabadegyetemi képzésben bárki szabadon részt vehet, akit a megadott téma érdekel, hanem valójában és legfőképpen attól, hogy az itt tanultak hozzásegíthetnek ahhoz, hogy az emberben elinduljon egy szabadságot teremtő, a függőségek felszámolását eredményező folyamat. Egyetemnek pedig azért nevezhető az iskola, amiért eredetileg is elnevezték: az universitas-ok eredendően a rendszerezett és igen sokrétű tudás átadásának intézményei voltak – vagyis a teljességre vonatkozó tudás átadásáért hozták létre őket.

Éppen a teljesség végett terveink szerint a jövőben a három tanszék kibővül majd hétre. Mi is hét „tudományt” oktatunk majd az eddigi meglévő három mellett alakulóban lévő további négy tanszékkel együtt összesen hét tanszéken: a jóslás, a hagyomány, az élettan-gyógyászat, az élettan-jóga mellett például szertartástant és harcművészetet is. Akkor lesz kész a szellemtudományi egyetem, ha a hetesség összeáll, kiteljesedik a hét tanszék tekintetében is.

Ez a hét tudomány persze analógiában van a középkori hét szabad művészet (a septem artes liberales) tárgyaival. Akkor a hét tudományt a szóval-szöveggel kapcsolatos tudományok (scientiae sermonicales), azaz a nyelvtan (grammatica), a logika(dialectica) és a szónoklattan (retorica) triviuma és az elvontságokkal foglalkozó ismeretkörök (scientiae reales), a számtan (aritmetica), a mértan (geometria), a zene (musica) és a csillagtudomány (astronomia) quadriviuma alkotta. Ezek azonban a középkori felfogásban nem pusztán tapasztalati tudományok voltak, hanem a lélek harmonikus fejlesztést igénylő képességeitfejezték ki. Ezért is hívták őket művészeteknek. Hugo de Saint-Victor „Didascalion” című, 1125 előtt keletkezett munkájában egy enciklopédikus igényű tanulási programként kifejtette a hét szabad művészet tárgyainak bemutatása mellett a hét mechanikai művészetet (septem artes mechanicae) is, ezek:

takácsmesterség (lanificium), (fegyver)kovácsmesterség (armatura), hajózás (navigatio), földművelés (agricultura), vadászat (venatio), színjátszás (theatrica) és gyógyítás (medicina).

A tudományok vagy művészetek e hetes rendszere a mindenkor szükséges ismeretek együttesének, a tanok egészének szimbolikus megnevezése. A hetesség a teljességre utal. Ősi hagyományt követve Dante „Convivio” című művében a hét szabad művészetet a hét bolygóval hozza összefüggésbe: a nyelvtant a Holddal, a logikát a Merkuriusszal, a szónoklattant a Vénusszal, a számtant a Nappal, a zenét a Mársszal, a mértant a Jupiterrel és a csillagtudományt a Szaturnusszal. Mi őseink hagyományát követve a hetességet nem csak a hét fő planétában, hanem a Göncölszekér csillagképet alkotó csillagok hetességében is látjuk. A Göncöl hét csillaga utal a hétszintű erőre és bölcsességre, amihez ez a csillagkép is közel visz minket. Nem véletlen, hogy mágikus gyakorlat is fűződik ehhez a csillagképhez: kilenc estén keresztül kell a Göncölszekér hét csillagát megszámolni, hogy a kilencedik éjjeli álom beteljesedjen.

De hogy jön ide a kilenc? A keleti hagyomány erre és még sok másra is magyarázatot ad. Hetesség és kilencesség – ez a látható és a láthatatlan világok teljességére is utal. A sámánok is hol hét, hol kilenc fokú létrán kapaszkodtak az „Égbe”, teremtettek kapcsolatot a felső világ erőivel. A héthez hasonlóan a kilenc is a teljesség száma, a számok sorát lezáró jel, a sokféleség, mely visszatér az Egységbe. A kilenc fontos szerephez jut a taoista gyakorlatok során is.

A taoista halhatatlanok gyakorlataihoz – melyek feltehetően nagyon tisztán megőrizték azt a „belső-ázsiai” eredetű, azaz szimbolikusan a belső, szellemi állapotokra vonatkozó tudást, s amelyet a magyar mágusok is képviseltek – a benső alkímia, az energiaáramlások egyensúlyának megteremtése mellett hozzátartoztak olyan meditációs gyakorlatok is, amelyhez analógiát a csillagok és csillagképek, mint a szellemi út állomásai nyújtottak. A csillagképek egyszerre jelentenek időbeli és kozmikus úticélt, s egyként kiváltó hatóerői és szabályozói az égi erők által mindvégig őrzött átalakulási folyamatnak, ami mellett a beavatott elkötelezte magát. Az év nyolc kiemelt pontján – a napfordulók, napéjegyenlőségek és az évszakok kezdőpontjain – a beavatott elkíséri az égitesteket állomásaikra, a földi analógiákként megnyilvánuló erőközpontokba, zarándokhelyekre, hegyekbe, hogy itt közvetlen kapcsolatba kerüljenek az égitestek és csillagképek által szimbolizált, eggyel magasabb szinten állónak tekintett égi erőkkel és a szellemekkel, melyek a világ négy sarka fölött uralkodnak.

A Legfelsőbb Tisztaság (Shangqing) iskolája gyakorlatai például a Nagy Göncöl irányába történő utazásban csúcsosodtak ki. „Nyelének” mozgásával a Göncöl vezérli a természetes harmóniát, meghatározza az elvégzendő cselekedetek megfelelő idejét és formáját, s kijelöli a gyakorlatok elvégzésének megfelelő irányát is, melyeknek kapcsolódniuk kell az isteni és szimbolikus történésekhez, s azok részét kell képezniük ahhoz, hogy megfelelően hatékonyak lehessenek. A beavatottak a Göncölszekér irányába fordulva meditáltak, hogy részesüljenek energiájából. A Göncöl rúdjának helyzete mutatta meg mindig, hogy a huszonnyolc napos ciklusú gyakorlataikat a legfontosabb huszonnyolc csillagképnek megfelelően miként osszák be. Az égi vándorlás során „fénnyel táplálkoztak”, beáramoltatták azt az adott évszaknak, illetve a csillagok keringési ritmusának, vagy annak a bolygónak, csillagképnek megfelelő szervbe, melyen épp meditáltak, ezáltal maguk is fénnyé változtak. A Szárnyas Szöveg a Göncöl minden csillagának külön felügyelő, irányító és uralmi funkciót tulajdonít az Égben és a Földi birodalmakban egyaránt.

A Göncölszekér hét csillaga „ösvényt nyit”. A Göncölszekeret alkotó csillagok által jelképezett szellemi ösvényen „három úton”lehet végigjárni: „egyenesen előre” (első csillagtól az utolsóig), „hátra” (ellenkező irányba) és „visszatérve”, mely során a beavatott alászáll a Földre, majd visszatér az Égbe. (Ilyen gyakorlatokra utal Hermész Triszmegisztosz Smaragdtáblája is: „.a földről az égbe emelkedik, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja.”.) Az ösvény végén a Göncölszekér utolsó csillagát gyakran az egész konstellációra is alkalmazott „Égi Kapu” névvel illetik, amely maga a „sarokvas a szétágazás és az összekapcsolódás között”. Ahhoz, hogy e kapu megnyíljon, a beavatottnak a szigorú előírásoknak megfelelően előbb be kell utaznia a világ négy sarkát, meg kell jelölnie a Föld négy sarokpontját, majd követve a Nap és a Hold útját fel kell emelkednie a központi tengelyhez, a Világfát is jelképező Göncölszekérhez.

A Göncölszekér tehát egy vertikális, emelkedő útnak a csúcsát és beteljesülését jelképezi. A „három út” a magasabb szellemi műveletek három szakaszára is utal, egyúttal összefügg a test három fő energiamezőjével (dantian). Ez a három fő energiamező szimbolikusan és ténylegesen is egymás alá-fölé van rendelve, s a testben a gerinc vonala mentén helyezkednek el. Sorrendben az első az „alsó cinóber mező” (xiadantian), mely a köldök alatt található, ez az „eredendő mag” (yuanjing), a teremtő erő, a Holddal analóg Víz birodalma. A „középső cinóber mező” (zhongdantian), a solar plexus, az „eredendő lélegzet” (yuanqi), a lélegzet, a Nappal analóg Föld birodalma. A „felső cinóber mező” a két szem közötti részen, a homlokon van, az „eredendő szellem” (yuanshen), a szellemi potenciál, az Ég birodalma. A gyakorló feladata az, hogy az „Égbeszállásnak” (feitian) nevezett szimbolikus égi utazás során e három birodalom (hivatal) főisteneinek (sanguan) szertartásos áldozatok bemutatásával, a cinóbermezők helyes működését akadályozó, a gerincoszlop három kitüntetett pontján élő „három féreg” (sanchong)megszüntetésével, azaz három ártó energia mind magasabb szinten történő egyensúlyba hozásával, megfelelően végzett meditációval, a testi gyakorlatokkal és helyes táplálkozással egyesítsék a külső és a belső univerzumot és ezzel helyreállítsák a mindenség harmóniáját.

A taoista hagyomány szerint a Göncölszekér valójában kilenc csillagból áll, két csillaga azonban láthatatlan, s csupán azoknak jelenik meg, akik méltók megpillantásukra. Látványuk ekkor azonban több száz évnyi életet adományoz megfigyelőinek. Ez a két csillag tehát további két látens tudományt jelent, amelyek már a jin és jang egyesítésével, a Tao egységét jelképező Göncölhöz való felemelkedéssel kapcsolatosak, amelyet az „időből való kilépésnek” vagy az „üresség kilépésének” is neveznek.

A magyar hagyomány a Göncölszekér csillagképnek a hét fő csillag mellett azonban nem két, hanem csak egy rejtett csillagát ismeri, mégpedig a szekér rúdjának középső csillaga fölött. Ez a magyar hagyomány szerint a Kismagyar, aki a szekeret húzó három ló közül a középső lovon ül. Arra utal ez, hogy a középút, a három energia között megteremtendő egyensúly az, ami lehetővé teszi a mikrokozmikus és makrokozmikus folyamatok uralását, ettől lesz „a Kismagyar a nagy világ”, egyáltalán a mind magasabb szinteken megteremtett egyensúly eredményezi magának a rejtett csillagnak a megpillantását is. Mert ez a csillag túl van a láthatóságon, s „akinek a szemét már csak kevés por fedi”, az bízhat abban, hogy az a kevés is eltűnik a nemtudás, a rendezetlenség maradékának a megszüntetésével, s megpillantja a valóság fátyolon túli természetét.

A Kismagyar a mágus, a javas, aki felülemelkedett a meghatározottságokon, aki szabaddá tette szellemét, aki a Göncöl vállán az égbe jutott, aki már az égben is otthon van. Akit „a hétkantárszárú tátosparipa szállít”.

Csörgő Zoltán